Az ICPC, a világ legnagyobb egyetemi szintű algoritmusversenyén idén először versenyeztek mesterséges intelligencia rendszerek a humán csapatokkal megegyező feltételek mellett. Az eredmény: az OpenAI mind a 12 feladatot megoldotta 5 óra alatt, megelőzve a győztes csapatot, a Szentpétervári Egyetemet, akiknek csak 11 feladatot sikerült megoldani. Az AI modelleknek legnehezebb problémát is sikerült megfejteniük, amire egyetlen emberi csapat sem volt képes.
Az OpenAI szerint nem egy kifejezetten az ICPC-re fejlesztett modellel indultak, hanem egy „általános következtetési képességű modell-együttest” alkalmaztak, amelyben a GPT-5 dominált.
A Google Gemini 2.5 szintén figyelemreméltó eredményt ért el: 10 feladatot oldott meg, ami a humán mezőnyben a második helyet jelentené.

