A Meta tavasszal egy „Project OT” nevű tervet dolgozott ki, amely 60 százalékkal csökkentette volna egyes csapatok létszámát, AI-ügynökökre bízva a munka nagyját — írja a Reuters belső dokumentumokra hivatkozva. A tervet májusban Mark Zuckerberg végül felfüggesztette, miután a munkavállalók fellázadtak, és az ügynökök sem hozták a várt teljesítményt.
A Meta megerősítette, hogy a januárban készült forgatókönyv a „reorganizációs gyakorlat” része volt, de hangsúlyozta: nem minden forgatókönyvet valósítottak meg. Belső jelentések szerint az AI-ügynökök kaotikus, zavaró műveleteket hajtottak végre, és a komoly technikai és biztonsági incidensek száma 40 százalékkal nőtt, valamint a problémák megoldására fordított idő is megemelkedett.
Júliusban Zuckerberg maga ismerte el egy belső értekezleten, hogy az ügynök-fejlesztés üteme „az elmúlt négy hónapban nem gyorsult fel úgy, ahogy várták”. A Meta egy nyomkövető szoftvert is bevetett volna, amely az egérkattintásokat és billentyűleütéseket rögzítette az ügynökök betanításához, de a munkavállalók ellenállása miatt ezt visszavonták.
